Média és valóság viszonya a 21. században

Balázs Zsuzsanna újságíró
március 19. – május 21.
általában szerdánként 17:00
2025 tavasz

Program gazdája és a kerekasztal beszélgetések levezetője: Balázs Zsuzsanna újságíró

 

Leírás röviden:

Alkotja vagy leírja a valóságot a média? Az Oxford Dictionary 2016-ban a post-truth kifejezést választotta az év szavának. A definíció szerint a post-truth „olyan körülményekkel kapcsolatos vagy olyan körülményeket jelöl, amelyekben az objektív tények kevésbé befolyásolják a közvélemény alakítását, mint az érzelmekre és a személyes meggyőződésre való hivatkozás”. A következő év szava a fake news volt.

A post-truth korszakban alapvetően változik meg az, ahogyan a média szereplői a közönségük figyelméért küzdenek. Az információ megsokszorozódásával a médiafogyasztó közönség tények helyett egyre nagyobb mértékben hagyatkozik a napi eseményeket összefoglaló elemzések, sokszor a tényeket véleményekkel emészthetővé tevő, részben szórakoztató műsorok tartalmára. A közösségi oldalakat és a Youtube-ot ma már a hivatásos újságírók éppúgy közvetítő közegként használják, ahogy a szakmai háttérrel nem rendelkező véleményvezérek, ami maga után vonja a hagyományos médiaműfajok határainak elmosódását, az újságírók szerepének jelentős átalakulását. Az újságírás klasszikus alapelveihez ragaszkodó szerkesztőségek szűk szakmai műhelyekbe tömörülnek, napi tartalmaikkal egyre szűkülő közönséghez jutnak el. 

A globálisan is megfigyelhető trendeket Magyarországon tovább bonyolítja, hogy a mintegy másfél évtizede szinte korlátlan hatalommal irányító kormánykoalíció nagy hangsúlyt fektetett a számára baráti médiatér kialakítására. A kormány által megbízhatónak ítélt média úgy keretezi a valóságot, hogy az kiszolgálja a megélhetését biztosító politikai szereplők érdekeit. A kormánytól független médiaszereplők viszont egyre kedvezőtlenebb gazdasági feltételek között próbálnak fennmaradni. Ezt nehezíti a médiapiacon az ezredforduló környékén már megtörént paradigmaváltás: az akkoriban induló online újságok úgy vették fel a versenyt a nyomtatott sajtótermékekkel, hogy ingyenesen szolgáltattak tartalmat. Mára azonban nemcsak a print lapoknak, hanem az online újságoknak is a közönségükből kellene megélniük. A kiélezett politikai környezetben, a független sajtóval szemben ellenséges kormányzati döntések miatt sem a piacról, sem az állami cégektől nem számíthatnak reklámbevételekre. A könnyebb eladhatóság kedvéért tartalmaikat legalább részben kénytelenek a fogyasztói igények szerint alakítani. Vajon sikerült ezt úgy megtenniük, hogy közben az újságírással szemben támasztott klasszikus elvárásoknak is megfeleljenek?

A kurzus célja, hogy a hallgatókat megismertesse azokkal a kihívásokkal, amelyekkel a média és az újságírás a 21. században szembesült. Az előadásokban és az azt követő kerekasztal-beszélgetésekben szakértők és érintettek segítségével járjuk körbe, hogyan és miért lazultak fel az újságírás szakmai keretei, mindez milyen hatással van egyes társadalmi csoportok médiareprezentációjára és az újságírói etikára. A 21. századi médiaviszonyok és a klasszikus újságírás összevetésével szándékunk kommunikációt kezdeményezni a médiamunkások, a médiafogyasztó közönség és a médiaelemző társadalomtudósok között.

 

Leírás kifejtve:

Alkotja vagy leírja a valóságot a média? A Political Capital 2023 decemberében publikált felmérése szerint a magyar társadalom különösen fogékony a „tényrelativizmusra”. Hogy ez mit jelent? Például azt, hogy a tanácsadó intézet által kérdezettek kétharmada egyetért azzal, hogy „Sok dolog, amire tényként hivatkoznak a sajtóban, valójában csak egy vélemény”. A megkérdezettek háromnegyede pedig azt gondolja, hogy amit tényként közölnek, annak igazságtartalma kétséges. 

A közönség valóságértelmezése visszahat a médiára, az újságírók szerepére, munkájára is. Nem véletlen, hogy a post-truth kifejezés a 2010-es évekre olyannyira meghatározóvá vált, hogy az Oxford Dictionary 2016-ban ezt választotta az év szavának. A definíció szerint a post-truth „olyan körülményekkel kapcsolatos vagy olyan körülményeket jelöl, amelyekben az objektív tények kevésbé befolyásolják a közvélemény alakítását, mint az érzelmekre és a személyes meggyőződésre való hivatkozás”. Mindez alapvetően változtatta meg azt, ahogy a média szereplői a közönségük figyelméért küzdenek. A politikai ideológiákat kiszolgáló médiamunkások nyíltan kétségbe vonják, hogy a média, az újságírók objektivitásra törekednének. A klasszikus újságírás magukat függetlennek valló hívei viszont ragaszkodnak szakmájuk eredeti étoszához, vallják, hogy munkájuk célja a valóság értéksemleges leírása. Lehet-e objektív az, ami a valóságnak mindig csak egy-egy szeletét képes egyszerre megmutatni? Vagy az, ahogyan a szerkesztőségek a hírek és események közül kiválasztják a szerintük megismerésre érdemes információkat, eleve formálja-e a valóságábrázolást és a befogadóban annak érzékelését? A valóság megismertetésre érdemesnek ítélt részletét vajon nem szűkíti-e még tovább, hogy az azt közvetítő újságíró a saját ízélse szerint válogat szakértők és háttérinformációk közül? 

Még ha az újságíró törekszik is arra, hogy az elvben megismerhető valóságot annak teljességében mutassa be a közönségének, a média kiszolgáltatott helyzete akkor is oda vezet, hogy a közönség, a kapitalista gazdaság logikája szerint minél szélesebb legyen. A közsszolgálatiság alapelveinek megfelelő média hiányában a médiavállalkozások csak a profitra alapozva lehetnek gazdaságilag önfenntartóak. Ez egyenesen vezet oda, hogy a tulajdonosok és az alkalmazott újságírók egyaránt a közönség kedvét keresik, elvárásaihoz igazodnak. Azonban ha a közönség jelentős része, mint azt a Political Capital elemzése megvilágítja, eleve azt feltételezi (és egyúttal el is várja), hogy az értéksemleges és száraz tények helyett inkább véleményeket kap, a figyelméért – és a közönségen keresztül elérhető profitért – versengő médiacégek óhatatlanul is a tömegvonzás irányába mozdulnak. A figyelem fenntartása érdekében érzelmi azonosulásra alkalmas, egyre gyorsabban érkező és egyre hangosabban harsogó információk átadására törekszenek. Ez maga után vonja a hagyományos médiaműfajok határainak elmosódását, az újságírók szerepének jelentős megváltozását. A klasszikus alapelvekhez a végsőkig ragaszkodó újságírók ezzel párhuzamosan szűk szakmai műhelyekbe tömörülnek, tartalmaikkal egyre szűkebb közönséghez jutnak el. 

 

A globálisan is megfigyelhető trendeket Magyarországon tovább bonyolítja, hogy az országot mintegy másfél évtizede szinte korlátlan hatalommal irányító kormánykoalíció nagy hangsúlyt fektetett a számára baráti médiatér kialakítására. A kormány által megbízhatónak ítélt média úgy keretezi a valóságot, hogy az kiszolgálja a megélhetését biztosító politikai szereplők érdekeit. A kormánytól független médiapiaci szereplők pedig egy rendkívül szűk piacon versenyeznek a közönség figyelméért mind egymással, mind a kormánypropagandává silányított közmédiával. A kormánytól független, a politikai szereplőkkel kritikus médiumokhoz ma már nemcsak állami hirdetések formájában nem jut pénz, hanem – a gazdasági koncentráció, valamint a közösségi médiában olcsóbban és a célközönséghez hatékonyabban eljutó célzott marketing miatt – a piaci szereplők sem áldoznak már reklámokra. Az ezredforduló környékén a nyomtatott sajtóorgánumokat az ingyenességükkel legyűrő online médiatermékek mára az általuk legyőzött print lapok sorsára jutottak: már csak a közönségüktől remélhetik a túlélést. Ez tovább erősíti a fogyasztók igényeihez való igazodás kényszerét, ami újabb nehezítés, ha meg akarnak felelni az újságírással szemben támasztott klasszikus elvárásoknak.

A 21. századi post-truth korszakban ráadásul a gazdasági szereplők mellett már a politikában utazók sem feltétlenül hívják segítségül a 20. századi tömegtájékoztatás felkent szakértőit, az újságírókat. Az Orbán-éra politikai elitjét és a miniszterelnököt másfél évtized után kihívó Magyar Péter például egyenesen azt mondja, hogy „leszarom a médiát és a köcsög újságírókat”. Ahogy Orbán Viktor hatalmát nem ingatta meg, hogy a kormánytól független sajtóval közel másfél évtizeden át nem állt szóba, úgy Magyar Péter népszerűségét sem kezdte ki, ahogyan az újságírókkal kommunikál. Sőt, miután a médiával mára nemcsak az abban eleve kételkedők fordultak szembe, hanem – a társadalmi és piaci igényeket kielégíteni igyekvő médiavállalkozások útkeresése nyomán – a tájékoztatás klasszikus kereteihez ragaszkodó közönség is egyre inkább elárulva érzi magát, az újságírókkal szemben egyre hangosabban megfogalmazott általános kritika még vonzóbbá is teheti a közvetlenül a szimpatizánsaihoz szóló politikus, vállalkozó, szolgáltató, tudós imázsát. Ezzel az újságírás még mélyebbre kerül a már így is lefelé tartó spirálban. 

Az újságírókkal és a médiával szemben támasztott követelmények azt is átalakították, ahogy a sajtómunkások – dolgozzanak akár a propagandát kiszolgáló, akár a klasszikus újságírás étoszát kergető szerkesztőségekben – a társadalmi kihívásokról beszámolnak. A szakértőkbe vetett bizalom általános megingása és a tényrelativizmus térnyerése azzal járt, hogy a közönség egyre kevésbé befogadó a társadalmi kihívások árnyalt leírására. Egyszerű válaszokat keresnek bonyolult problémákra. Így lesz az oktatás válsága az alacsony pedagógusbérek egyenes következménye, miközben a pedagógus pálya kontraszelekciójáról legfeljebb a kutatók beszélnek, szűk szakmai körökben. A nőket a társadalomban érő strukturális hátrányokról alig esik szó, ahogy a társadalom más hátrányos helyzetű rétegeinek, például az etnikai kisebbségeknek, fogyatékkal élőknek a médiaképviselete is elnagyolttá és esetlegessé válik. Az ideológiai kérdések mentén a végsőkig polarizált társadalomban tömegek maradnak valódi hang nélkül.

A 21. századi média és a valóság viszonyát vizsgáló kurzus célja, hogy a hallgatókat megismertesse azokkal a kihívásokkal, amelyekkel a professzionális média, az újságírás a 21. században szembesül. Az előadásokban és az azokat követő kerekasztal-beszélgetésekben szakértők és érintettek segítségével járjuk körbe, hogyan és miért lazultak fel az újságírás szakmai keretei, mindez milyen hatással van egyes társadalmi csoportok médiareprezentációjára és az újságírói etikára. A 21. századi médiaviszonyok és a klasszikus újságírás összevetésével szándékunk kommunikációt kezdeményezni a médiamunkások, a médiafogyasztó közönség és a médiaelemző társadalomtudósok között.

A kurzust vezető Balázs Zsuzsanna a klasszikusnak mondható úton kezdte újságírói pályafutását: egyetemi tanulmányai után elvégezte a MÚOSZ Bálint György újságíró akadémia posztgraduális képzését, majd újságírói gyakorlatát a HVG hetilapnál kezdte. Több mint tíz évig volt a hetilap több rovatának szerzője, elsősorban az akkoriban tudományos és kulturális történetmesélésben utazó Szellem rovat munkatársaként dolgozott. Szakmai fejlődésében máig meghatározónak tartja a hetilapnál szerzett tapasztalatait, rovatszerkesztője áldozatos mentori munkáját. Testközelből követte nyomon a nyomtatott sajtó fokozatos háttérbe szorulását, majd 2018-tól a Qubit online szerkesztőségénél helyezkedett el. Az utóbbi években a tudománynépszerűsítéstől fokozatosan eltávolodva a tudománypolitika, oktatáspolitika és más közéleti témák felé nyitott. A közösségi médiumok térnyerését a tömegtájékoztatásban pályafutása második nagy paradigmaváltásaként értelmezi.

Előadások és kerekasztalok:

Az előadásokat társadalomtudósok tartják, a kerekasztal beszélgetéseket Balázs Zsuzsanna újságíró vezeti.

SZEMINÁRIUMOK

1. A post truth hatása a közéletre
2025. március 19. szerda, Nádor utca 15. Auditorium A

Előadás: A populizmus motorja és világkörüli útja (Trencsényi Balázs)

Kerekasztal: Közösségi médiumok, populista vezetők és médiafogyasztási szokások 

Hogyan kapcsolódik össze a dezinformációkkal, összeesküvés-elméletekkel és a szakértőkbe vetett bizalom megrendülésével terhelt post-truth korszak, a populizmus térnyerése és a médiafogyasztói szokások változásai?

Felkért résztvevők: Trencsényi Balázs történész, Krekó Péter politológus, Teczár Szilárd (Lakmusz), Munk Veronika (Dennik N)

2. A 20. századi újságírás átalakulása a post truth korszakban
2025. március 26. szerda, Nádor utca 13. 416-os terem

Előadás: A közösségi média diadala a klasszikus sajtó felett, avagy a nyilvánosság szerkezetének átalakulása és az újságírás-oktatás kihívásai (Bajomi-Lázár Péter)

Kerekasztal: A propagandasajtó és a közönség kegyeiért versengő független sajtó ketrecharca 

A tájékozódni vágyók a 20. században megvették kedvenc lapjaikat az újságárusoknál, hallgatták kedvenc rádióműsoraikat, megnézték a híradót a tévében. Az újságírók a szó szoros értelemben médiumot képeztek, ők voltak a hírek áramlásának a letéteményesei, a modern kori Hermészek. A közönség még az államszocializmusban is úgy érezhette, van választása: az újságolvasók Népszavás és Népszabadságos, majd Magyar Nemzetes és később HVG-s táborra bomlottak, függetlenül attól, hogy lapokban legfeljebb súlyponteltolódások voltak, a lényeg, az információ nagyjából ugyanaz volt mindenhol. Az online médiumok térnyerése ezt eleinte csak részben számolta fel: az újságolvasók a böngészőik kezdőlapjának állították be kedvenc médiaterméküket. Mindez mára a múlté. Az újságolvasó közönség jelentős része ma már a Facebook, az X (leánykori nevén Twitter), az Instagram és a TikTok hírfolyam pörgetésével tájékozódik a nagyvilág híreiről, és a legjobb esetben is a címet és a leadet olvassa el az újságírók által írt cikkekből. Az influenszereken szocializálódó közönség az újságírókat is véleményformáló pozícióba kényszeríti, méghozzá egy olyan véleményvezér szerepébe, aki egy klasszikus szöveges üzenet (SMS) karakterszámába képes tömöríteni a lényeget. Érvényesek tudnak-e így maradni az újságírás klasszikus alapelvei? Vannak-e a folyamatnak nyertesei, és ők mennyire képesek átvenni a 20. századi médiumok helyét és szerepét?

Felkért résztvevők: Bajomi-Lázár Péter médiakutató (Médiakutató szerkesztő), Zubor Zalán (Átlátszó), Vida Kamilla (Partizán)

3. Közszolgálat magánkézben
2025. április 1. Kedd – módosított időpont, ez az egy nem szerdán lesz
Nádor utca 15. 103-as terem

Előadás: Miért szakadt félbe az újságírás professzionalizálódása Kelet-Európában? (Polyák Gábor)

Kerekasztal: Lehet-e közsszolgálati a fogyasztóiból élő médiaválllalkozás? 

Magyarországon a közszolgálati média a szó demokratikus értelmében az 1980-as évek végétől kezdett kiépülni, azonban a folyamat néhány évnyi felvirágzást követően megtorpant, majd a visszájára fordult. A másfél évtizede hatalmon lévő illiberális kormány megszüntette a közszolgálati média autonómiáját és propagandaüzenetek közvetítőjévé silányította az irányítása alatt álló médiabirodalmat. Adhatná magát a megoldás, hogy a közszolgálatiságot egy piaci szereplő teremtse meg, azonban a közszolgálat nem véletlenül nincs magánkézben. A profitból élő és prosperáló médiavállalatoknak ugyanis nem éri meg olyan műsorokat készíteni, amelyeknek a költségei nem térülnek meg. Márpedig a közszolgálat, de legalábbis annak a túlnyomó hányada nem termel profitot. A piacról megélni kénytelen médiatermékek logikája éppúgy megköveteli a médiasztárok kiemelkedését, ahogy a politikai mezőnyben is csak a populista szereplők képesek labdába rúgni. Milyen következményei vannak ennek a közbeszédre, a társadalomra nézve?

Felkért résztvevők: Polyák Gábor médiakutató, Farkas Zoltán (ex-Magyar Rádió, HVG), Zádori Zsolt (ex-HVG, Magyar Helsinki Bizottság), Gulyás Márton (Partizán) 

4. A közoktatás válsága és a média
2025. április 9. szerda, Nádor utca 15. 103-as terem

Előadás: Segíti vagy akadályozza a közoktatás hatékony működését a sajtónyilvánosság? (Fenyő D. György)

Kerekasztal: A közoktatás válságának legnagyobb vesztesei a 10 éves korukra súlyosan traumatizált gyerekek

Miközben a sajtó az közoktatás válságát a pedagógusbérek könnyen tematizálható kérdésévé silányította, arról alig esik szó, hogy az oktatási rendszerbe bekerülő gyerekek jelentős része legkésőbb az alsó tagozat végére tartós traumákat szenved el. A tanárok alulfizetettségének és a tanári autonómia megszüntetésének egyik legfontosabb következménye, hogy a pedagóguspályát elhagyták vagy rá sem léptek azok a kezdő szakemberek, akik elég autonómiát és tehetséget éreznek magukban ahhoz, hogy ne kelljen megalázó körülmények között dolgozniuk. A végeredmény nem csak a pedagógushiány, hanem a tanárok közötti kontraszelekció is. Miközben a pedagógusbérekről és a hiányzó szaktanárokról heti szinten hírt adnak, a tanárok körében évtizedek óta zajló kontraszelekcióról a kormányközeli és a kormánykritikus sajtó egyaránt hallgat. 

Felkért résztvevők: Fenyő D. György (ELTE Radnóti), Kende Ágnes (oktatásszociológus), Horn Dániel (oktatásközgazdász), Balla István (szakújságíró, HVG)

5. Fogyatékossággal élők a társadalomban és a médiában
2025. április 16. szerda, Nádor utca 15. 101-es terem

Előadás: Miről beszél, aki fogyatékosságról beszél? A fogyatékosság fogalmi változásai (Petri Gábor)

Kerekasztal: Hogyan szorulnak ki a társadalmi színterekről és a médiából a fogyatékossággal élő emberek a 21. századi Magyarországon?

Az államszocializmusban a nem kívánatos, vagy egyszerűen csak kínos kérdéseket felvető társadalmi csoportok szinte teljesen láthatatlanok voltak. A munkanélküliek, prostituáltak, kábítószerfüggők mellett ilyen csoportot alkottak a fogyatékossággal élők is. Nemcsak az utcákon, hanem a politikai programokban és a mainstream médiában sem jelentek meg szinte soha. Ez a rendszerváltást követően lassan változásnak indult. Több előremutató jogszabály is született a fogyatékosügyben, és megszokottabbá vált a fogyatékossággal élő emberek megjelenése a médiában is. A haladás azonban kétarcú maradt. Bár a nagyvárosokban javult az akadálymentesség, az érintettek tömegeinek társadalmi helyzete nem jutott el az elvárható szintre. Az érdekképviseleti civil szervezetek és a sajtó munkája nyomán a politikusok kénytelenek voltak valamelyest érdemben foglalkozni azzal, hogyan integrálhatja a fogyatékossággal élőket a társadalom, miként teremtheti meg a feltételeit annak, hogy másoktól független, önálló életet élhessenek. Ennek ellenére ma is csak elvétve találkozunk érintettekkel munkahelyeken, szórakozóhelyen vagy a kultúra színterein. A fogyatékossággal élő emberek médiareprezentációja pedig egyre inkább kimerül a tartósan beteg hozzátartozóikat ápolók, vagy a fogyatékossága mellett vagy ellenére is átlagon felüli teljesítményt nyújtó emberek történeteinek a bemutatásában.

Felkért résztvevők: Petri Gábor, Reed Zsuzsanna (neurodiverzitás aktivista, Tilos rádió), Fekete Ádám (színházi rendező, influenszer), Légmán Anna (szociológus), Ivanova Daniela (Glamour)

Az iskolai tavaszi szünet miatt itt – kvázi félidőnél – kimaradna április 23-a.

6. Női esélyegyenlőség a rendszerváltás utáni Magyarországon
2025. április 30. szerda, Nádor utca 15 101-es terem

Előadás: Nők a médiában régen és ma (Schlecher Nóra)

Kerekasztal: A nőket érő strukturális hátrányok médiareprezentációja, erőszakon innen és túl

A magyarországi sajtó hetente hírt ad hátborzongató nő- és gyerekgyilkosságokról. A háttérben meghúzódó okok, a családon belüli erőszak társadalmi megítélésének elemzésére azonban az eseteknek csak elenyésző részében kerül sor. Ennél is kevesebb szó esik viszont arról, mi az a strukturális, rendszerszintű elnyomás, ami családirtáshoz a legszélsőségesebb esetekben vezet ugyan, de tömegesen betonozza be a nőket egy olyan életpályára, amiből az esetek túlnyomó többségében semmilyen kiút nem kínálkozik. A nők esélyegyenlőségét ellehetetlenítő okok feltárásával nemcsak az úgynevezett tradicionális értékrenddel szimpatizáló kormányközeli sajtó nem foglalkozik, hanem a többségében liberális értékrendet képviselő független médiumok is óvatosan veszik terítékre.

Felkért résztvevők: Schleicher Nóra (szociológus), Csányi Gergely (szociológus), Les Krisztina (érdekvédő, Patent), Kovács Bálint (HVG), Virágh Enikő (szociológus)

7. Roma reprezentáció a magyar sajtóban
2025. május 7. szerda, 16:30-18:30, Nádor utca 15. 103-as terem

Dokumentumfilm vetítése a romák médiareprezentációjáról 16:30-17:00

Előadás:  Lehet-e az elhallgatás az uszítás ellenszere? (Müllner András)

Kerekasztal: Romák reprezentációja a magyarországi médiában 

A NER-ben a romakérdés jóformán egyáltalán nem létezik, pedig közvetlenül a Fidesz-KDNP hatalomátvétele előtt, 2008-2009-ben rasszista indítékú támadások sorozata követelt halálos áldozatokat több vidéki, romák által is lakott településen. Ezeket a gyilkosságokat szélsőjobboldali pártok által a sajtóban gerjesztett uszítás előzte meg. Az elkövetőket elítélték ugyan, de a magyar társadalom semmit nem kezdett azzal a gyűlölettel, azokkal a problémákkal, amelyek a cigány kisebbség ellen elkövetett terrorcselekményeket megelőzték. A NER 15 évében a roma lakosság szegregátumokba tömörült településszinten, és az oktatási intézményekben egyaránt. A villongások megszűntek, a mélyben szunnyadó társadalmi problémákra sem a sajtó, sem a közönsége nem fogékony. A magyar sajtónyilvánosságban a cigányság reprezentációja egy-egy véres kardként körbehordozható jó példa bemutatására vagy legfeljebb szociológiai esettanulmányok ismertetésére szorítkozik. A romák médiareprezentációja így vált végtelenül leegyszerűsítő, a roma közösségek valódi élethelyzetét, a többségi társadalommal való együtt(nem)élését még a felszínen is csak alig-alig kapargató jelenséggé.

Felkért résztvevők: Müllner András médiakutató, Kadét Ernő (Roma Sajtóközpont) Vágvölgyi B. András (9 Magazin), Lakatos Rozália (Halmajugra polgármestere)

A szemináriumot az ELTE Romakép Műhelyével közösen tartjuk.

8. Tényfeltáró műhelyek és a közönségük (Direkt36, Átlátszó)
2025. május 14. szerda, Nádor utca 15. 106-os terem

Előadás: Szólásszabadság – tájékoztatás – szuverenitás (Urbán Ágnes)

Kerekasztal: Jelentenek-e komoly fenyegetést az illiberális hatalomra a tényfeltáró műhelyek?

Magyarországon a választópolgárok jelentős része szerint demokrácia van. Ezt többnyire két érvvel szokták alátámasztani. Az egyik, hogy négyévente megrendezik az országgyűlési választásokat. A másik, hogy a rendszerrel szemben kritikus újságírók azt írnak, amit csak akarnak. Persze a NER 15 évében a médiapiac – a kormánytól korántsem függetlenül – jelentősen átalakult, és először erőre kapott, majd uralkodóvá vált a kormányt kiszolgáló sajtó, amiről sokan, sokfelé mondanak véleményt. Arról azonban nagyon kevés szó esik, hogy a közintézményi rendszer totális átszervezésével, az intézmények élére ültetett, kormányhoz lojális káderekkel a kormány megteremtette annak a lehetőségét, hogy a kormánnyal szemben kritikus újságírók csak ellenőrzött és felügyelt keretek között jussanak információhoz. A magyar szakembergárdán úgy ment át az új rendelkezés, mint kés a vajon: a nyilatkozattétel minden állami intézményben, egyetemen, kutatóintézetben, kórházban a kormánynak többnyire elkötelezett legfelső vezetés engedélyéhez kötött. A szakemberek körében gyorsan elterjedt az öncenzúra, aminek egyik következménye, hogy újságíróként is nagyon nehéz lett ellenőrzött információhoz jutni. Milyen hatással van ez a szólás, a tájékoztatás szabadságára? Hogyan változtatta meg mindez a gazdasági kihívásokra egyre ádázabb hírversennyel reagáló mainstream sajtótermékek átlagos tartalmát? Mennyire szuverén ma Magyarországon egy átlagos szakember?

Felkért résztvevők: Urbán Ágnes médiakutató (Mérték Médiaelemző), Pethő András (Direkt36), Bodnár Zsuzsa (Átlátszó)

+1 Az újságírás szerepe és helyzete a 21. századi illiberális fordulat árnyékában
2025. május 21. szerda
Nádor utca 15 202-es terem

Az újságírói kerekasztal eredetileg a Média és valóság a 21. században kurzus záró, értékelő beszélgetése lett volna. Időközben azonban a magyarországi sajtóval nagyot fordult a világ, így az újságírók beszélgetését újraterveztük, és önálló eseményként is meghirdetjük. A közéleti átláthatóságról szóló törvénytervezet árnyékában a meghívott újságírókkal csak érintőlegesen fogunk beszélni a sajtó globális válságáról. Ehelyett tágabb perspektívában, a magyar határokon túl is kiterjedt tapasztalatokkal bíró újságírókkal fogjuk vizsgálni az aktuális magyar és régiós nyomást, ami az újságírásra nehezedik. Beszélünk arról, hogyan jutottunk el az elsősorban a 2010-es sajtótörvénnyel kezdődő, majd a gazdasági kivéreztetéssel folytatódó magyarországi sajtóviszonyoktól a május 14-én napvilágra került ügynöktörvényig. A Magyarországon és Romániában is dolgozó Parászka Boróka és a Vajdaságban a Szabad Szó című közéleti lapot szerkesztő Tőke János segítségével kitekintünk arra, hogy vannak-e a magyarországihoz hasonló törekvések a demokratikus viszonyok határait ugyancsak feszegető szomszédos országokban, Romániában és Szerbiában. Ennek különös jelentőséget adhat, hogy május 18-án lezajlik a romániai választások második fordulója. Határon túli magyar újságíró résztvevőink pedig segíthetnek megérteni, milyen közönsége van az anyaországi sajtónak a határon túli magyarság körében. 

A 24.hu közéleti-politikai újságírója, Bánszegi Rebeka első kézből tud majd beszélni arról, milyen tapasztalatokat gyűjtött magyarországi újságíróként a romániai választásokon. Egyúttal érzékeltetni tudja, milyen hatással van a kiszámíthatatlanság egy klasszikus “napilapos” működésű szerkesztőség életére. 

Kerekasztalunk másik két résztvevője, Kálmán Attila, az Investigate Europe uniós oknyomozó műhely újságírója, valamint az adatújságírás egyik hazai zászlóvivője, a Lakmusz főszerkesztője, Teczár Szilárd segítenek értékelni, hogy a Halász János egyéni indítványára benyújtott ügynöktörvény hogyan befolyásolhatja Magyarország uniós tagságát, és megvizsgáljuk azt is, teremthetnek-e az uniós szervek jogkört arra, hogy – amint azt Karácsony Gergely főpolgármester indítványozta – hatékonyan és gyorsan beavatkozzanak a magyarországi sajtószabadság védelmében. Megvizsgáljuk, hogyan erősödtek meg az újságírói együttműködések az Európai Unióban, miért támogatják az uniós hivatalok pályázatok kiírásával a tagállamokban működő szabad sajtót. Van-e ennek a finanszírozási formának hatása a tagországok médiájának működésére, és van-e – legalább részben – igazság a kormány azon vádjaiban, hogy ez beavatkozást jelent a sajtó és azon keresztül a közélet működésébe. Hogyan értelmezhető egyáltalán a globális gyakorlatban az a kitétel, hogy nem befolyásolhatja egy sajtótermék a közéleti diskurzust, amikor annak végső soron, akárcsak Orwell 1984, vagy Huxley Szép új világ című regényének, alapvető lényege, hogy azt befolyásolja?

A kerekasztal résztvevői: 

  • Bánszegi Rebeka, a 24.hu közéleti-politikai újságírója
  • Kálmán Attila, az Investigate Europe oknyomozó újságírója
  • Tőke János, a Szabad Magyar Szó szerkesztője
  • Teczár Szilárd, a Lakmusz főszerkesztője

OSZD MEG MÁSOKKAL

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK